A könyvben, amit olvasott, Mexikóban sétáltak a tengerparton. Innen nagyon messze. Olvasott. A világ másik felére tartott, szó szerint, oda, ahol éjjel van és tavasz, mikor otthon lágy őszi napfény süt át a megrozsdásodott gesztenyefák ágai között, és a legjobban annak örült, hogy olvashatott. Direkt nem akart az internetre fellépni, hogy mindaz és mindazok, akik ott maradtak, ne érjék el. Nemcsak a belsőjét nem, a felszínt sem. Nem akart több iratot átfutni, és nem akart arra se gondolni, hogy a gyerekei most vajon szomorkodnak utána vagy elfelejtve a reggeli fájdalmas elválást, vidáman játszanak az apjuk új családjával. Nem is merte volna magának bevallani, hogy mit is szeretne jobban hallani felőlük, így hát inkább a semmit választotta.

Azon sem gondolkodott, hogy mi vezetett oda, hogy nem mer olvasni. Hogy két napos repülés kell ahhoz, hogy elég ürügy legyen a saját vágyai megvalósításához.

Várt már így indulásra. Igaz, hajóra, még egy másik évezredben, egy másik kontinensen, más férfi és más barátok oldalán. Mostanában kételkedett, hogy egyáltalán megtörténtek-e azok a dolgok. Talán azért nem mer olvasni még mindig. Pedig a társa, aki most is itt van mellette, már más. Másik ember és más felfogás.

Elmélázik, vajon erre az útra ás őrá hogyan emlékszik majd évek múlva. De most itt megáll az idő. A nemzetközi reptér pihenőhelységében mindenféle náció, bőrszín öltözet, vágy és úti cél keveredett az úton lenni közös érzésében. Néha megcsörren egy telefon ébresztője, valaki feláll, és álmos arccal elindul a gépe felé, majd mások jönnek, keresnek egy párnát, amin ki tudja, már hányan hajtották le a fejüket, begyűrik maguk alá, és pihennek. Hiába a különbségek, a vallási eltérések, itt mindenki egyformán tiszteli az életet, és a másikat. Csak a csend van, suttogás vagy csak mutogatás. Még a horkolás is csendes, inkább álmosító, mint zavaró. Az üvegfalon túl, a váróban megint felsír egy gyerek.

Talán az a család nyaralni megy. Vagy éppen onnan jött. Az a komoly 2 laptoppal dolgozó ember munkába igyekszik. A lépcsőforduló alatt egy egész indiai csapat vár. Vajon merre jártak? Európaiként el se tudta korábban képzelni ezt a vidéket, ezeket az embereket a saját közegükben. Csadoros nőket, Gandhi hasonmás papucsos bácsikat, Arafat kendős emíreket, akikért luxus BMW gurul a kifutópályára. Olyan volt, mint a Star Wars egyik űrkikötője. Emberek pakolódtak 3 kontinens találkozásánál. Elveszítette az időérzékét. Sötét van, bár a szervezet azt mondja, még nincs késő. Holnap átrepül az egyenlítő felett. Újabb kontinensre érkezik majd. Bár, lehet, hogy az már holnapután lesz. De most itt van, itt és most. És boldog, hogy olvashat.