Ma nem alszom otthon, fejtágítás van. Talán jobb is. Kicsit összekaptunk. Mert mindketten annyira gyerekesek tudunk lenni. Másrészt azt hiszem, túl sokat voltunk együtt, és egymás idegeire megyünk. De ezt soha be nem ismernénk.
Szóval (ja, evvel nem kezdünk mondatot.) Tegnap nagyon fáradt voltam. Sokat dolgoztam is a hét elején, a gyerekek is sírtak a telefonba, amitől kikészültem, és legszívesebben rohantam volna kitépni a galád ex kezéből őket, de még annyi időm se volt, hogy edzésre elmenjek érte. Másrészt Szamival elbuliztuk a kedd estét, színház és kis lélekmelegítő.... Szuper volt, bár talán a darabon se kellene ennyit gondolkoznom, mert attól se lesz jobb kedvem. Nem szeretem a tükröket. Az volt az előadás. EGy nagy tükör. ÉS sajnos csak kicsi szürke embernek tudtam magam érezni utána. De lehet, hogy mert eleve úgy éreztem magam.
Szorongtam. (Persze, mert ne mvégeztem a dolgaimmal, de ezeket nem merem neki elmondani, mert akkor mindig megmondja a tutit, hogyan kellene, meg mert mindig azt hiszem, pedig ilyet sose tenne, hogy leszúr. Vagy számonkér. Olyan, mintha a saját lelkiismeretemet kivetíteném rá. Néha azt hiszem, az ex se volt olyan szörnyeteg, mint amennyire féltem tőle, hanem én voltam az, aki beleképzelte. A szorongás definíció szerint ismeretlen eredetű félelem. tehát, ha százszor kérdezi is meg, mitől félek, akkor se tudom megmondani, ellenben jól fehúz.
Répa is most tükör volt. Hogy pl. nem beszélek érthetően. Meg, hogy rossz rámnézni, annyira lóg az orrom, és hogy nincs okom rá. Tudom, mérnök, és meg akarja oldani. De ettől még jobban elszállt az agyam, mert mi vagyok én, hogy meg kell oldani. Engem nem kell megmenteni. Ezzel a mondattal lehet kikergetni a világból. Mert hogy ő nem is akart.
Szorongtam, rossz kedvem volt, és őt meg jól letromfoltam olyanokárt, amiről nem ő tehet, hogy bánt. Egyrészt, mert fáj az igazság, főleg, ha olyantól hallod, aki közel áll hozzád, másrészt meg ő volt kéznél, hogy levezessem a világ ellen érzett dühömet.
Ideges vagyok, mert szeretném, ha kineveznének. Hülyeség, tudom. De egyrészt pénz, másrészt kicsit biztosabbnak érezném a helyem a cégnél. Tegnap sikerült felhergelnem magam, hogy mi lesz, ha mindenhonnan kirúgnak, és vajon R addig eltart-e. De ilyenkor annyira be tud zárni, mintha minimum ki akarnám fosztani, és ahelyett, hogy egy apró mondattal, (tőlem lehet hazugság is) megnyugtatna, csak még jobban eltávolít. És akkor beindul a vészcsengő, meg a vészreakció. EGYEDÜL vagy, egyedül kell a gyerekeknek megteremtened a pénzt az iskoláztatásra, meg hogy elinduljanak az életbe! Nincs lakásod, nincs semmid, csak némi pénz a bankban, és semmi se biztos ebben a világban! Ja, kérem, rugalmatlan vagyok. Ezzel megint rossz szembenézni. Hát hibáztassuk őt is ezért. De ha egyedül kell mindent megteremtenem, ha nem számíthatok rá, akkor minek van mellettem. És itt szokott a 4 éves kisgyerek hisztije lecsillapodni, mert rájövök, hogy szeretem. Meg eddig mindig mellettem volt. 2 műtétet végigizgult, tologatta a tolókocsit, elviselte a nyűgjeimet, ha csak egyet sóhajtok, megy a gyerekekért... Végtelen a példák sora, ami azt bizonyítja, hogy kiáll mellettem, hogy szeret. De addigra már valamit beszólok, amin ő sértődik meg, és amiből azt veszi le, hogy nem szeretem, és jön a spirál, ami lehúz. Nagyon nehéz saját magamon átlépni, belátni, hol csesztem el, bocsánatot kérni, (főleg, mert olyankor mindig bepánikolok, hogy ez az első lépés önmagam feladása felé) mosolyogni, kedveskedni, hogy megtörjön a rossz hangulat. Mivel ma eljöttem reggel, ezért nem sikerült teljesen. De talán jobb, mert lejjebb se rúgjuk egymást.
Meg aztán azt kérdezte, hogy emiatt van-e, könnyebb-e elviselnem a távollétet, ha úgyse olyan jó otthon. Lehet benne valami.
Ez a tréning is pont ilyen ismerd meg önmagad, kommunikálj érthetően. Szerintem felbérelte őket:-) Most megyek, megnézem a wellness részt:)))
