Vannak ilyen napok. Általában a napok valamilyenek. Néha semmilyenek, de az is elég jellemzően az. Néha nem történik semmi, vagy egész nap pihensz, aztán vannak összeveszős napok, és vannak várakozósak. Amikor tudod, hogy történnek majd a dolgok, de még nem most. És ha elég öreg és bölcs vagy hozzá, akkor azt is, hogy fejreállhatsz, kiiktathatod az agyad pálinkával, bármit bcsinálhatsz, nem fog gyorsabban menni. Sőt. Onnantól vánszorogni fog.

Vártam ma:

- egy üzenetre, hogy mehetek valamit elintézni a cégnek (nem jött) (holnap fel kell hívnom)
- hogy végre leszakadjon az ég, és ez a fojtó meleg elmúljon, és ne ragadjak mindenhez, a ruhám hozzám...
- vártam, hogy a főnökömnek mit mondanak a főnökei, hány embert kell kirúgni
- vártam, hogy velem mi lesz
- vártam, hogy jöjjön az ihlet, hogy mihez is kezdek, ha megtörténik
- vártam, hogy hívjon Répa
- vártam, hogy kibékülnek a családomban, akik összevesztek
- és vártam, hogy megszülessen a baba.

Evvel el is telt a nap. Most várom, hogy lemenjen a mosógép, de előtte be kellene indítani.

Mindenestre csak nagyon ritkán voltak megingásaim, hogy sajnáltatom magam, vagy hogy elvesszek. Büszke vagyok arra, hogy türelmet is kezdek tanulni. (persze, az élet kényszerít. De jobban hangzik, hogy én kezdtem)

Sétáltam egy nagyot Szamival. Belvárosi túrát nemcsak szombat éjjel tud az emberrel megtetetni, hanem nappal is. De a lábamat ugyanúgy feltörte a cipő. Már nem kell ma edzenem:-) De nagyon jó volt beszélgetni, kicsit összegezni dolgokat. Megígértem neki, hogy ide leírok egy-két gondolatot ezekből. Majd valamikor.