Rájött. Naná, hogy kitalálta, hogy blogot írok. Végül is tudtam, hogy nem kell sok idő hozzá. Nem is fontos. Nincs előtte titkom. Ki van akadva, hogy miért nem szóltam. De az, hogy ő mit fog csinálni a haverokkal a kanos hétvégén, az persze az ő magánügye. Ez az egyenlő bánásmód?????

Megnéztük az Elhajlási engedélyt. Nem tudom, én mit tennék. Elengedném-e egy hétre a párom, csináljon, amit akar. Dugjon, akivel akar. Rosszul esne. Persze, bízom benne, kénytelen vagyok. Meg tudom, hogy elég jó nő vagyok ahhoz, hogy ne kacsingasson máshová. Aztán beszélgettünk a filmről barátokkal, és a fiúk azon a véleményen voltak, hogyha fizetsz, és csak szexről szól a dolog, akkor az nem megcsalás. Ezt csak én érzem durvának, szemétnek és tévesnek? Miért vágynak a pasik mindig másra? Mert ez van genetikailag kódolva?! Néha úgy érzem, előbb-utóbb meg fog csalni, lehet tíz év múlva, csak nem tudom meg. És sokszor úgy érzem, nincs is olyan pasi, aki soha ne lépett volna félre.  Valahol a válásom körül elvesztettem a hitem. talán azért, mert én magam is megcsaltam a férjem, pedig sose gondoltam volna. Talán azért, mert nagyon sok rossz kapcsolatot láttam belülről, sokszor akartak harmadiknak, de ahhoz nem volt kedvem. De ettől még láttam, hogyha nem velem, majd mással meglesz. Átgondoltam a szüleim, nagyszüleim házasságát. Tudom, hogy mi mindent nyeltek le a nők, csak hogy a család egyben legyen. Tényleg csak ennyi lenne az élet? Örülj, hogy van melletted valaki, aki nem tapos meg nagyon, (csak titokban kufircol egyet-kettőt néha) aki nem pszichopata, kényelmes életet biztosít? Ennyinek elégnek kell lennie a nőknek?

Vagy azért nem vagyok biztos benne, mert magamban se vagyok az? Vagy mert sérültem a válással? Vagy mert ő se biztos bennem? Mennyi idő kell még, mire ez működik?