Várunk a következő gépre. Az első út nagyon kényelmes, és a török tapasztaltakhoz képest sokkal kellemesebb volt. Az egész országból, a légitársaságból, a repülőtérből sugárzik a profizmus. No meg a pénz. Aki hosszabb ideig tartózkodik a reptéren, vacsorát kap, és külön elsötétített teremben pihenhet feltett lábbal. A kínaiak, indiaiak, négerek arabok és európaiak teljes egyetértésben horkolnak együtt a kevésbé kényelmetlen székeken. R szokásos félórás meditációján van, no nem a balra lévő imateremben, hanem jobbra a WC-n.

Jó vele. Érzem az üléseken összepréselődve a bőre finom puhaságát, az arcszesz utolsó nyomai és a finom férfiizzadság összekeveredett illatát. Beindul a képzeletem, és felrémlik, milyen érzés átölelni a meleg, sima bőrét, érezni az arcát az arcomon, és a testemet a szőrös mellkasához nyomni. Nem merek tovább fantáziálni, mert hosszú út vár még ránk a következő beteljesülésig.

A könyvben, amit olvasott, Mexikóban sétáltak a tengerparton. Innen nagyon messze. Olvasott. A világ másik felére tartott, szó szerint, oda, ahol éjjel van és tavasz, mikor otthon lágy őszi napfény süt át a megrozsdásodott gesztenyefák ágai között, és a legjobban annak örült, hogy olvashatott. Direkt nem akart az internetre fellépni, hogy mindaz és mindazok, akik ott maradtak, ne érjék el. Nemcsak a belsőjét nem, a felszínt sem. Nem akart több iratot átfutni, és nem akart arra se gondolni, hogy a gyerekei most vajon szomorkodnak utána vagy elfelejtve a reggeli fájdalmas elválást, vidáman játszanak az apjuk új családjával. Nem is merte volna magának bevallani, hogy mit is szeretne jobban hallani felőlük, így hát inkább a semmit választotta.

Azon sem gondolkodott, hogy mi vezetett oda, hogy nem mer olvasni. Hogy két napos repülés kell ahhoz, hogy elég ürügy legyen a saját vágyai megvalósításához.

Várt már így indulásra. Igaz, hajóra, még egy másik évezredben, egy másik kontinensen, más férfi és más barátok oldalán. Mostanában kételkedett, hogy egyáltalán megtörténtek-e azok a dolgok. Talán azért nem mer olvasni még mindig. Pedig a társa, aki most is itt van mellette, már más. Másik ember és más felfogás.

Elmélázik, vajon erre az útra ás őrá hogyan emlékszik majd évek múlva. De most itt megáll az idő. A nemzetközi reptér pihenőhelységében mindenféle náció, bőrszín öltözet, vágy és úti cél keveredett az úton lenni közös érzésében. Néha megcsörren egy telefon ébresztője, valaki feláll, és álmos arccal elindul a gépe felé, majd mások jönnek, keresnek egy párnát, amin ki tudja, már hányan hajtották le a fejüket, begyűrik maguk alá, és pihennek. Hiába a különbségek, a vallási eltérések, itt mindenki egyformán tiszteli az életet, és a másikat. Csak a csend van, suttogás vagy csak mutogatás. Még a horkolás is csendes, inkább álmosító, mint zavaró. Az üvegfalon túl, a váróban megint felsír egy gyerek.

Talán az a család nyaralni megy. Vagy éppen onnan jött. Az a komoly 2 laptoppal dolgozó ember munkába igyekszik. A lépcsőforduló alatt egy egész indiai csapat vár. Vajon merre jártak? Európaiként el se tudta korábban képzelni ezt a vidéket, ezeket az embereket a saját közegükben. Csadoros nőket, Gandhi hasonmás papucsos bácsikat, Arafat kendős emíreket, akikért luxus BMW gurul a kifutópályára. Olyan volt, mint a Star Wars egyik űrkikötője. Emberek pakolódtak 3 kontinens találkozásánál. Elveszítette az időérzékét. Sötét van, bár a szervezet azt mondja, még nincs késő. Holnap átrepül az egyenlítő felett. Újabb kontinensre érkezik majd. Bár, lehet, hogy az már holnapután lesz. De most itt van, itt és most. És boldog, hogy olvashat.

Uncsitesó beállított tegnap a hírrel, hogy költözik el (szét) a pasijától. Várható volt. Végre kicsit megnyílt, és beszélgettünk a kapcsolatokról, a pasikról. Akkor rájöttem, hogy R-rel még megvan közöttünk valami, ami miatt tudunk és akarunk egymáshoz alkalmazkodni. Erre este felhív, és közli, hogy a hétvége megint úgy fog kinézni, hogy pénteken le Kecsóra, visszafelé felvenni a lányát, akit csak ebéd után lehet felvenni, ergo nem tudom hol fogunk aludni, és mit csinálunk ott délig. Gondolom, a haverjaival leszünk, csesszük az időt, stb. Esetleg rá tudom venni, hogy menjünk el vásárolni. de az meg pénzköltés. Most jut eszembe, esetleg elmegyünk úszni. De attól ki lesz bukva, minek fizessen egy napos belépőt fél napra. A gyerekkel egyenesen megyünk egy kerti buliba, ahonnan látni majd a tüzijátékot is. Este azért hazatekergünk, szerintem én leszek a soros, aki nem iszik. Másnap irány az ő tesó

Ma ki kellett bínom a főnököt. Osztotta az észt, százszor elmondta, hogy ezt vagy azt nem fogom tudni megcsinálni, mert nem leszek itt szeptemberben. Miért nem érti meg, hogy összesen 7 napot nem fogok a "terepen" tölteni?!!!

Ez van erre az évre a rákoknak:

Rák:
Rákunk a nagy mázlista, már ami a munkát illeti! Még az is lehet, hogy főnöknek nevezik ki, de hogy a felettesével és a kollégáival egyaránt jól kijön, az biztos. Ráadásul előfordulhat, hogy új munkahelyről tesznek neki ajánlatot, amit érdemes elfogadni. Nem szabad félni, mert a Jupiter éppen a karrier háza fölött vonul át, ami arra utal, hogy még az égiek is áldásukat adják ahhoz, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás. És megszabaduljon egy olyan főnöktől, aki eddig csak megalázta.

Ha Rákunknak nincs munkája, előfordulhat, hogy külföldre költözik, és érdekes módon onnan talál itthoni munkát. Vagyis külföldre teszi a székhelyét, és hazadolgozik.

A kinevezés megvolt, most már csak az a kérdés, tényleg eltűnik-e a főnököm?  Mondjuk, az túlzás, hogy "csak megalázta".

R remélem nem megy külföldre:-)

Elegem van a hülye főnökömből. Irigy, mert van pasim, mert elrendeződött az életem, mert a pasi elvisz a világ másik felére nyaralni, amire én fizetésnélküli szabit kértem, és kaptam, ami neki eddig sose jutott eszébe. A legrosszabb, hogy mindig este hív fel, közli hosszas monológ után, hogy megint küldtek valami statisztikát, amiben én persze hátul vagyok, mert táppénzen voltam, és mert most elmegyek szabira. Tudom, hogy megint ki fognak rúgni embereket, de ha engem akarnak, mondják meg, de ne szemétkedjenek és ne lebegtessenek, mert ezt nehezen bírom. Egyébként meg, ha kiraknak, az a sors keze, hogy elég volt ebből. A vicc az, hogy most kezdtem igazán mindent beleadni. Persze, még nem rúgtak ki, még nekem is lesz hozzá egy-két szavam. Csak ma megint rosszul fogok aludni. De már csakazértsem fogok inni. Annyit nem érdemel ez a hülye nő.

mindenesetre minden maradék pénzem félrerakom nehezebb napokra. Mert jöhet a hét sovány év, csak hol van a hét gazdag? Még csak másfél éve, hogy elváltam, és kiléptem abból a lehúzástömegből, ami ott volt. Még mindig csak albérletre telik, amivel kapcsolatban ráadásul ma derült ki, hogy lehet, hogy felmondják a tanév végén. Még jó, hogy ezt sikerült velük elfogadtatni. Épp most akartam feldísziteni kicsit a lakást. R biztos ki fog akadni, hogy minek költök bármit is erre a helyre, ha úgyis menni kell. A fene essen az egészbe!

Mind a két nap barátoknál voltunk, sütögetni. Szuper volt. Senki sehol nem állt fejre, jókat dumáltunk, pihentünk. R most elment pár napra nyaralni, én meg dolgozom. Szeretnék feltöltődni, mire visszajön. Mert hiányzik már, hogy kicsit itthon is legyek. Ha tudok, majd írok is:-)))

Azt mondta az én drgága párom a múltkor, hogy azért vagyunk olyan fáradtak, mert a rákok a Holdtól függnek, és az akkor fogyott. Nem tudom, most nő-e vagy dagad, de én egyre jobban érzem magam a bőrömben. Csináltam egy kis számvetést, és a következőkre jöttem rá. A felsorolás sorrendje nem érdekes. Egyébként ez kicsit olyan, mintha Szami újévi fogadalom kérésére válaszolnék.

1. Bármennyire is nem a mienk a lakás, ki fogom csinosítani, és mindent megteszek azért, hogy otthonosabb legyen.

2. Felháborító, hogy nem tudok a műtött lábammal két lépcsőfok magasra fellépni. Amikor a gyerek megnézi a közeli sportcentrumot, én is be fogok iratkozni valami kondira.

3. Hiányzik az életemből a játék. Olyan sportot fogok keresni, ahol van edzés/oktatás, és ugyanakkor játék. PL. tenisz. Csapatsport nem jó, mert az én időbeosztásommal nem lehet még 10 embert szívatni.

4. Kitöltöttem egy tesztet, és meglepő módon kihozta, hogy utálom a munkámat. De mivel bevezetnek egy komolyabb ellenőrző rendszert, nem fog beleférni, hogy a félállásaimat is csináljam. Ez furcsamód végre megnyugvással tölt el. Ezt viszont szeretném úgy csinálni, hogy több kedvem legyen benne. EGyébként azt hiszem, hogy önmagában az, hogy meghoztam a döntést, segített ennek a szakmának az elfogadásában. A pénzt, amit keresek, félre fogom tenni a nehéz napokra.

Rájött. Naná, hogy kitalálta, hogy blogot írok. Végül is tudtam, hogy nem kell sok idő hozzá. Nem is fontos. Nincs előtte titkom. Ki van akadva, hogy miért nem szóltam. De az, hogy ő mit fog csinálni a haverokkal a kanos hétvégén, az persze az ő magánügye. Ez az egyenlő bánásmód?????

Megnéztük az Elhajlási engedélyt. Nem tudom, én mit tennék. Elengedném-e egy hétre a párom, csináljon, amit akar. Dugjon, akivel akar. Rosszul esne. Persze, bízom benne, kénytelen vagyok. Meg tudom, hogy elég jó nő vagyok ahhoz, hogy ne kacsingasson máshová. Aztán beszélgettünk a filmről barátokkal, és a fiúk azon a véleményen voltak, hogyha fizetsz, és csak szexről szól a dolog, akkor az nem megcsalás. Ezt csak én érzem durvának, szemétnek és tévesnek? Miért vágynak a pasik mindig másra? Mert ez van genetikailag kódolva?! Néha úgy érzem, előbb-utóbb meg fog csalni, lehet tíz év múlva, csak nem tudom meg. És sokszor úgy érzem, nincs is olyan pasi, aki soha ne lépett volna félre.  Valahol a válásom körül elvesztettem a hitem. talán azért, mert én magam is megcsaltam a férjem, pedig sose gondoltam volna. Talán azért, mert nagyon sok rossz kapcsolatot láttam belülről, sokszor akartak harmadiknak, de ahhoz nem volt kedvem. De ettől még láttam, hogyha nem velem, majd mással meglesz. Átgondoltam a szüleim, nagyszüleim házasságát. Tudom, hogy mi mindent nyeltek le a nők, csak hogy a család egyben legyen. Tényleg csak ennyi lenne az élet? Örülj, hogy van melletted valaki, aki nem tapos meg nagyon, (csak titokban kufircol egyet-kettőt néha) aki nem pszichopata, kényelmes életet biztosít? Ennyinek elégnek kell lennie a nőknek?

Vagy azért nem vagyok biztos benne, mert magamban se vagyok az? Vagy mert sérültem a válással? Vagy mert ő se biztos bennem? Mennyi idő kell még, mire ez működik?

Vannak ilyen napok. Általában a napok valamilyenek. Néha semmilyenek, de az is elég jellemzően az. Néha nem történik semmi, vagy egész nap pihensz, aztán vannak összeveszős napok, és vannak várakozósak. Amikor tudod, hogy történnek majd a dolgok, de még nem most. És ha elég öreg és bölcs vagy hozzá, akkor azt is, hogy fejreállhatsz, kiiktathatod az agyad pálinkával, bármit bcsinálhatsz, nem fog gyorsabban menni. Sőt. Onnantól vánszorogni fog.

Vártam ma:

- egy üzenetre, hogy mehetek valamit elintézni a cégnek (nem jött) (holnap fel kell hívnom)
- hogy végre leszakadjon az ég, és ez a fojtó meleg elmúljon, és ne ragadjak mindenhez, a ruhám hozzám...
- vártam, hogy a főnökömnek mit mondanak a főnökei, hány embert kell kirúgni
- vártam, hogy velem mi lesz
- vártam, hogy jöjjön az ihlet, hogy mihez is kezdek, ha megtörténik
- vártam, hogy hívjon Répa
- vártam, hogy kibékülnek a családomban, akik összevesztek
- és vártam, hogy megszülessen a baba.

Evvel el is telt a nap. Most várom, hogy lemenjen a mosógép, de előtte be kellene indítani.

Mindenestre csak nagyon ritkán voltak megingásaim, hogy sajnáltatom magam, vagy hogy elvesszek. Büszke vagyok arra, hogy türelmet is kezdek tanulni. (persze, az élet kényszerít. De jobban hangzik, hogy én kezdtem)

Sétáltam egy nagyot Szamival. Belvárosi túrát nemcsak szombat éjjel tud az emberrel megtetetni, hanem nappal is. De a lábamat ugyanúgy feltörte a cipő. Már nem kell ma edzenem:-) De nagyon jó volt beszélgetni, kicsit összegezni dolgokat. Megígértem neki, hogy ide leírok egy-két gondolatot ezekből. Majd valamikor.

Amikor már benn volt a kórházban, akkor mentünk nászútra. Nem gondoltam, hogy sose jön onnan ki. Boldog voltam, szertelen, ide nekem mindent. Amikor elbúcsúztunk, kérdeztem, mit hozzak neki Amerikából. azt mondta, egy dédunokát. Ha lány, legyen S. ha fiú J. Vajon véletlen? Répa rendes neve J, a lánya pedig S. Ha lenne egy fiúnk, és pl. megmaradnánk a hagyománynál, mivel Répa többgenerációs J, akkor lenne egy J. nevű fiam?! Vajon honnan tudta? Véletlen? Vagy ez a Sorsom? Majd kiderül.

Dejavu-m van.

Akkor is egyedül voltam. A férjem dolgozott, és csak vártam a telefonhívást. A történések elindultak, és nem volt már rá befolyásom. Sőt, már régóta, senkinek. Se anyámnak, se a testvéremnek, akikkel pár órája még együtt voltam, és közösen tudatosult bennünk a tény. De már nem volt ott senki, csak én, meg a tétlen, szenvedtető várakozás. Várni, hogy megcsörrenjen a telefon, és közöljék, hogy meghalt a nagymamám. Hogy végre nem szenved többé, és nem kínozzák újraélesztéssel. Egyszerűen csak elmegy.

Egyedül vagyok. Már más a párom, de most ő sincs itthon. Talán mert az élet nagy dolgaival nemcsak képletesen kell egyedül szembenézni. Várok. Várom, hogy jöjjön az sms. Ugyanazok az érintettek. A testvérem, és az anyám. Egyszer el lehetne azon is gondolkozni, mi vezetett ahhoz, hogy az apám sosincs ilyenkor jelen. Nem fizikailag. Miért nem támasz, miért nem társ, miért nem szülő? De most ez nem fontos. Csak az, hogy minél előbb, lehetőleg, megszülessen az öcsém kisfia.

És tudom, hogy a nagymamám most is lát minket, és látja a küzdelmüket, egy nőnek, aki anyává válik, és az unokájának, aki apa, családfő és felelősségteljes felnőtt már végleg. Látja a lányát, aki oly sok mindent megélt, de most érzi, hogy teljes az élete, hiszen mindkét gyermeke szülő lett. A legkisebb generáció legújabb tagja továbbviszi a család nevét.

Várom, hogy mondják, minden rendben. Hogy egészséges. Várom az unokaöcsémet.

Fekszem az ágyon csont pucéran. Mert meleg van. mert előtte aludtam. Mert előtte szerelmeskedtünk. ÉS mert MEGTEHETEM.

Ma reggel arról beszélgettek a rádióban, azok, akiket letagadom, hogy hallgatom, szóval, hogy van-e Lajosnak bakancslistája. Már nem tudom, hogy hogy keveredett oda a dolog, de elgondolkoztam. Tudod, amikor beveszi egy kis mag a fejedbe magát, nem is tudatosul, és aztán elkezdesz tudatalatt gondolkodni (nem baj, ha ez lehetetlen, azért érted, nem?) és eljutsz odaáig délutánra, hogy teljes számadást csinálsz az életedről. Persze, belejátszik, hogy anyám ismerősét most műtik, mert múlt héten kiemelték a mammográfián, és én marha, próbáltam átérezni, milyen is lehet, de legalább annyi agyam volt, hogy nem azt képzeltem, hogy most betegszem le, hanem 60 évesen. Éveken át nem volt tervem 60 éves korom után. Ebből le is vontam a következtetést, hogy nem is fogom megélni. Csak mióta megint egyenesben vagyok, meg Répa is van, hát, most már múlik a félsz.

Vissza a bakancslistához. Most, mikor felébredtem (annyira jó, fejbevágott, nyálcsorgatós alvás volt, ami nem csoda a menetek számát nézve), rájöttem, hogy épp most, a szülinapom előtt kipiálhatok megint pár dolgot. Egyébként, utálom a szülinapot is, meg a szilvesztert is. Mert alapvetően kicsit pesszimista, melankólikus alkat vagyok, és mindig az jut eszembe, eltelt megint egy év. Vajon hasznosan éltem? Mit lehetett volna jobban? A pszichológusom szerint, ha erről a mondatról leszoknék, és csak élvezném, hogy mi van, egyből megoldódna szinte minden bajom. Hát, majd letesztelem magam hétvégén.

Úsztam delfinnel. Ez volt a szülinpai ajándékom Répától. Bátor volt, de most már csak megélem még azt a pár napot, szóval előre megkaptam. Mivel 2 hete voltunk Törökországban. Befizettük a gyerekeket is, és jó anya lévén figyletem arra, hogy nekik is élmény legyen, lássanak, elérjék, meg tudják simogatni stb. De én földöntúli állapotba kerültem, hogy még hosszú ideig nem tudtam lemosni a vigyort az arcomról. Pedig nagyon hideg volt a víz. Tudtam, hogy az egész egy beidomított mutatvány, mégis, élveztem minden percét. Annyira összhangba kerültem a természettel ezen az állaton keresztül. Felemelő volt.

A gond az, hogy nem tudom, hogy tudnám ezt meghálálni Répának. Meg egyáltalán, mit adjak neki?! Mindene megvan. Ha megkérdezem, mit szeretne, közli, hogy csak hasznos dolgot. Jó, én se mondtam volna, hogy egy delfinúszást. A haverjait egyszer befizették a feleségek ejtőernyőzni. De ez szerintem őt nem érdekli. Utazni fogunk menni rengeteget. Avval kapcsolatban már megkapta Karácsonykor az útikönyvet. Szabad napunk csak most hétvégén van, mert aztán jönnek a gyerekek. Meg most fizessem be valahová magunkat, mikor szeptemberben is utazunk?! A fotókönyv jó volt, de az mindig év végén van, Karácsonyra, az adott évről. Meg nem is lennék kész vele 3 nap alatt. Dobozos szerkót (szexi alsónemű, amit ha veszel, megkérdezik, hogy aludni is akarsz benne, vagy csak, hogy letépjék rólad) (egyébként szerintem Keerthananak ajánlott lenne. Kérj rá pénzt, hidd el, ha meglátja, örülni fog. A legjobb a gyöngyös bugyi, meg az alul lukas szerkók.-)) nem veszek, mert már van egy csomó, és majd felveszem neki azokat. Mivel az egész születésnapját csak kettesben töltjük, lesz rá mód. Szóval, ha van ötlet, csak bátran!

A másik, amire vágytam, az egy all inclusive nyaralás volt. Ezt is megkatam, igaz, én fizettem a saját kölykeimet. Mert kettőnkét a közösből fizettük. Nekem annyira luxusnak tűnik, hogy nem kell főzni. Anyámékkal életünkben 2x voltunk SZOT üdülőben, amikor ilyen volt. De egyébként mindig főzött. Aztán én is. Szóval, most szuper volt. Bár néha nehezen engedem el magam. Mert mi van, ha beüt a krach, és pont az a pénz kellett volna megtakarítva? Hülyeség, mi? De szerintem azért van, mert nő vagyok, meg anya.

Még egy kérésem lenne. A Répa-családi szülinapra mi fogunk kaját biztosítani, mert mindig a tesójáékat szálljuk meg, és most mondtam, hogy már tök gáz, meg különben is, miattunk van a buli, vigyünk kaját. De az egész család marha jól főz, én meg tiszta para vagyok, mit csináljak. Mert ráadásul az exem mellett mi mindig francia meg kínai meg olasz konyhát perferáltunk. Ők meg a magyart. amivel nincs semmi baj, csak az, hogy nem tudok olyat. Szóval, ha van ötlet, amit előre meg lehet csinálni, vagy előkészíteni, megeszi a nyugdíjas papa és a totyogó unoka is, akkor írjatok. A tortát ők adják. Pedig azt én is tudok! mert bemegyek a cukiba, kinyitom a pénztárcám....

Képtelen vagyok dönteni. De nem azért, mert nem tudok, hanem mert mindig még jobbat szeretnék. Van ez a tréning, amin most vagyok. 200 nő öltözködőversenye. De lehet, hogy csak én veszem annak. mindenesetre nemcsak a teljesítmény számít, jóban kell lenni a vezetéssel, abból egy pasi, szóval, csinosnak kell lenni. És nem kéne ugyanazt venni, ami már volt rajtam. Evvel a mondattal áltam neki bepakolni kedd délután. Rengeteg időt elvett, hogy az ágyra kiborított polcokat, fiókokat visszarendezzem, de nem voltam elégedett, sőt, mondhatni pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Mert volt ugyan egy elképzelés (ráadásul turiból, és gondoltam, micsoda pikáns kép lenne, ahogy a turis cuccomban bombacsinosan puszilom a főnököt az oklevél átvételekor), de lefújtam, mert otthon 30 fok volt, mert a Drága tanul, és minden számítógép megy, elzárt ablakokkal, leeresztett redőnyökkel, mint egy dunsztban, pára nélkül, és amikor próbáltam a kosztümöt, folyt benne a víz rólam. Végül már Répa is látta, hogy kezdek megőrülni, és szerintem elege is volt kicsit, úgyhogy kapva kapott az aljánlaton, hogy elmegyek a plálzába. Meggyőzött, hogy van rá pénzem (hiba volt), és elindultam este fél hétkor beszerző körútra. Egyébként mostanában már jól vagyok, ilyenkor csak ámulva nézem, vajon mi volt a múlt héten. mivel jól voltam a bőrömben, hittem is, hogy ma valami fergeteges vásárlást csapok. Kicsit megakasztották a lendületemet először a M&Sben, de már épp jöttem ki, amikor rámkacsintott egy ujjatlan sötétkét ruha, tudod, olyan, mint a kis fekete kosztüm, hogy kortalan, mindenhová felveheted, a bulitól a színházig, csak a kiegészítőket kell váltani. Hoppá, kiegészítők! Mi van, ha nem vehetek oda fel ujjatlant? Mert mégis csak hivatalos megnyitó... De én leszek a díjazott, tehát ez pont dögin csinosan elegáns. (Répa véleményét, miszerint mindegy mi van rajta, mert úgyis letépi, figyelembe se veszem, egyébként meg szerinte nem lehet valami dögös és elegáns egyszerre. Azért érdekes a férfiagy, már ha avval gondolkodik, de kétlem:-) De így szeretem) Oké, kell egy kiskabát, kardigán, boleró, valami, ami takarja a vállam. Van otthon fehér, de valami oknál fogva beakadt a gondolat, hogy pinket veszek hozzá. ÉRTED? a piros szemüvegemhez. A végén még új szemüveg is kell. Na, a vége az lett, hogy vettem egy akciós sálat pinket, 800-ért, meg egy bolerot 14.000-ért. Már a parkolóban megbántam. De nagyon. Egyszerűen nem is értettem, hová tettem a józan eszemet. Ennyiért egy kosztümöt is vehettem volna, valami kevésbé flancos helyen. Teljes elkeseredésemből Répa szedett ki, aki megígérte, hogy másnap elintézi, és visszaviszi (megtette, örök hála, bár majdnem infaktust kapott, amikor egy férfi pólót akartak neki 18-ért felajánlani helyette.) Majd levárásolom, ha lesz valami akció. Akkor se lesz olcsó muri, de legalább nem ekkora baklövés. Kiderült, csomóan voltak pucér vállakkal, (lehet, nálunk még nincs öltözködési etikett) sőt harisnya nélkül (igaz, ezeket a Sors meg a klíma megbüntette egy felfázással). A sál teljesen megfelelt arra, hogy az ominózus pillanatban takarjon. Csinosnak éreztem magam, és ez sokat adott.Még egy dolog jutott eszembe, mert közben felhívtam az unokatesómat, hogy adjon tanácsot. Mindig jókat ad, de mindig el is felejti, hogy mennyibe kerül a tanácsa. Többet nem kérdezem meg. Bíznom kéne magamban.

Most rohanni kell reggelizni, meg utána a fejtágításra egész nap. Szabadidőben közös program. Csak tudnám, akkor miért szabad?

Ma nem alszom otthon, fejtágítás van. Talán jobb is. Kicsit összekaptunk. Mert mindketten annyira gyerekesek tudunk lenni. Másrészt azt hiszem, túl sokat voltunk együtt, és egymás idegeire megyünk. De ezt soha be nem ismernénk.

Szóval (ja, evvel nem kezdünk mondatot.) Tegnap nagyon fáradt voltam. Sokat dolgoztam is a hét elején, a gyerekek is sírtak a telefonba, amitől kikészültem, és legszívesebben rohantam volna kitépni a galád ex kezéből őket, de még annyi időm se volt, hogy edzésre elmenjek érte. Másrészt Szamival elbuliztuk a kedd estét, színház és kis lélekmelegítő.... Szuper volt, bár talán a darabon se kellene ennyit gondolkoznom, mert attól se lesz jobb kedvem. Nem szeretem a tükröket. Az volt az előadás. EGy nagy tükör. ÉS sajnos csak kicsi szürke embernek tudtam magam érezni utána. De lehet, hogy mert eleve úgy éreztem magam.

Szorongtam. (Persze, mert ne mvégeztem a dolgaimmal, de ezeket nem merem neki elmondani, mert akkor mindig megmondja a tutit, hogyan kellene, meg mert mindig azt hiszem, pedig ilyet sose tenne, hogy leszúr. Vagy számonkér. Olyan, mintha a saját lelkiismeretemet kivetíteném rá. Néha azt hiszem, az ex se volt olyan szörnyeteg, mint amennyire féltem tőle, hanem én voltam az, aki beleképzelte. A szorongás definíció szerint ismeretlen eredetű félelem. tehát, ha százszor kérdezi is meg, mitől félek, akkor se tudom megmondani, ellenben jól fehúz.

Répa is most tükör volt. Hogy pl. nem beszélek érthetően. Meg, hogy rossz rámnézni, annyira lóg az orrom, és hogy nincs okom rá. Tudom, mérnök, és meg akarja oldani. De ettől még jobban elszállt az agyam, mert mi vagyok én, hogy meg kell oldani. Engem nem kell megmenteni. Ezzel a mondattal lehet kikergetni a világból. Mert hogy ő nem is akart.

Szorongtam, rossz kedvem volt, és őt meg jól letromfoltam olyanokárt, amiről nem ő tehet, hogy bánt. Egyrészt, mert fáj az igazság, főleg, ha olyantól hallod, aki közel áll hozzád, másrészt meg ő volt kéznél, hogy levezessem a világ ellen érzett dühömet.

Ideges vagyok, mert szeretném, ha kineveznének. Hülyeség, tudom. De egyrészt pénz, másrészt kicsit biztosabbnak érezném a helyem a cégnél. Tegnap sikerült felhergelnem magam, hogy mi lesz, ha mindenhonnan kirúgnak, és vajon R addig eltart-e. De ilyenkor annyira be tud zárni, mintha minimum ki akarnám fosztani, és ahelyett, hogy egy apró mondattal, (tőlem lehet hazugság is) megnyugtatna, csak még jobban eltávolít. És akkor beindul a vészcsengő, meg a vészreakció. EGYEDÜL vagy, egyedül kell a gyerekeknek megteremtened a pénzt az iskoláztatásra, meg hogy elinduljanak az életbe! Nincs lakásod, nincs semmid, csak némi pénz a bankban, és semmi se biztos ebben a világban! Ja, kérem, rugalmatlan vagyok. Ezzel megint rossz szembenézni. Hát hibáztassuk őt is ezért. De ha egyedül kell mindent megteremtenem, ha nem számíthatok rá, akkor minek van mellettem. És itt szokott a 4 éves kisgyerek hisztije lecsillapodni, mert rájövök, hogy szeretem. Meg eddig mindig mellettem volt. 2 műtétet végigizgult, tologatta a tolókocsit, elviselte a nyűgjeimet, ha csak egyet sóhajtok, megy a gyerekekért... Végtelen a példák sora, ami azt bizonyítja, hogy kiáll mellettem, hogy szeret. De addigra már valamit beszólok, amin ő sértődik meg, és amiből azt veszi le, hogy nem szeretem, és jön a spirál, ami lehúz. Nagyon nehéz saját magamon átlépni, belátni, hol csesztem el, bocsánatot kérni, (főleg, mert olyankor mindig bepánikolok, hogy ez az első lépés önmagam feladása felé) mosolyogni, kedveskedni, hogy megtörjön a rossz hangulat. Mivel ma eljöttem reggel, ezért nem sikerült teljesen. De talán jobb, mert lejjebb se rúgjuk egymást.

Meg aztán azt kérdezte, hogy emiatt van-e, könnyebb-e elviselnem a távollétet, ha úgyse olyan jó otthon. Lehet benne valami.

Ez a tréning is pont ilyen ismerd meg önmagad, kommunikálj érthetően. Szerintem felbérelte őket:-) Most megyek, megnézem a wellness részt:)))

Ma gyorsan ledolgoztam a kötelezőt. Mióta nem görcsölök, hogy összejöjjön a dolog, azóta minden nap sikerül. CSak úgy simán. Mert ez a rossz ebben a teljesítményes munkában, hogy csak azt gondolod, hogy jobb, mint a fix 7,5 óra, de néha jóval több, és sose tudod, melyik nap lesz az. Persze alapvetően nem panaszkodom, nagyon jó a helyem. Azt hiszem, az is segít, hogy eldöntöttem, itt maradok, ha csak lehet. A többi munkát meg leépítem. Én is úgy vagyok, mint Szami. Fogalmam nincs, hogy kell egy munkát felmondani úgy, hogy ne dobjanak ki két lábbal, hanem részállásban még mehessen tovább. Nem is rész, csak egy-egy megbízás.

Szóval, hazamentem, ahol R várt. Mondtam, hogy főzzünk már kaját valamit, mert a 3 perces levest nem kívánom. Odatettük a paprikást főni. Aztán, mivel már telefonon előre felkeltettem a kíváncsiságát meg a vágyát, felavattuk az asztalt:-)) illetve,már fel volt avatva az előző lakásban, de itt még nem, úgyhogy ezt azonnal orvosolni kellett.:-))) Aztán jól bekajáltunk, és eldőltünk. Negyed órára, mert mehettem a különóra végére a gyerekért.

Néha azon gondolkodom, (amin nem kellene), hogy mikor jön a feketeleves. Mikor derül ki, ohgy átvert. Mikor dől össze megint a világ. De megpróbálom élvezni az életet addig is. na, majd folytatom, gyerek végzett.

Jártam, járok hozzá. Nem szégyellem. Segít néha eligazodni. Néha meg csak jó elmondani. A legjobb, mikor finoman lehülyéz. Meg játunk hozzá ketten Mr.R-rel. Mert nagyon nyögvenyelősen indult ez a dolog. Nem akartuk egymást felvállalni. Aztán meg létre kellett hozni egy 5 fős mozaikcsaládot a semmiből 1-2 hétvége alatt. Szóval, sokat segít. Most azt mondta, hogy HP (azaz az exem) ről alkotott véleményemet ne a blognak (ezt persze nem mondhatta, mert nem tud róla, de biztos mondta volna), ne a barátaimnak, ne R-nek mondjam, hanem vágjam már egyszer a HP arcába. Mert az is érthetetlen, hogy mikor már egy éve elváltunk, én miért félek még tőle, meg az is, hogy mit gondolok, hogyan árthat nekem, meg hogy inkább hagyon veszni a pénzt (amit ő velem akar kifizettetni), mint hogy beperelném, értheltetlen, miért nem szedem már végre össze magam, és olvasok be neki egyszer és küldöm el oda, ahová való. Egyébként pszichonéni nem is ismeri, de utálja, mint a szart, azért, amiket velem, meg a gyerekekkel tett-tesz. R persze meg akarta majdnem ölni, amikor elmeséltem a sapkás megaláztatást. Tényleg nem neki kellett volna elmondanom. Ma R is lelkiéletet élt exével, amire én csak annyit szoktam reagálni, hogy megnyugodjon, meg persze próbálom bebiztosítani a helyem. De nem volt veszélyben. (Pedig ex vagy 10 kiloval kevesebb nálam. Mondjuk nem is tud mosolyogni.) Itt jön ez a depi téma. Igen, ha megvan, meg ha hideg van, a francnak van kedve bármihez is. Meg különben is (itt jön a kaja, illetve sajnos nem), mivel fogyni akarok, és számolom a kalóriákat, ettől igen lehangolt, fáradt és agresszív tudok lenni. Így hát tegnap bebújtunk fél 6kor az ágyba, R kidőlt, rágóval a szájában aludt, én meg fostam, megfullad-e, én meg kiolvastam egy könyvet egy ültő (fekvő) helyemben. Közben valami kandallótűz (az hiányzott egyedül) teát iszogattam. KIRÁLY volt. Ma újult erővel álltam neki dolgozni. Érdekes, hogy amióta nem görcsölök, hogy meg legyen a napi kötelező, simán összehozom. bár ez is az élet nagy igazsága, hogy amin görcsölsz, az elkerül, amit elengedsz, az jön.

A gyerekek erdei iskolában. Furcsa, mert az apjuknál fel szoktam hívni őket, most még azt se lehet. De holnap jönnek, és még miénk a hétvége!!! nagyon hiányzik a Duna, és az én drága szerelmem kitalálta, hogyan szervezzük meg, hogy lejussunk a nyaralóba, a partra. Az lesz a végleges feltöltődés, és a téli depi teljes kinyírása. Most pedig olyat csinálok, amit rég nem, főzök. (Persze diétás light, de mégis kaja!!!!) Ja, ma elvileg kellene tornázni, de megpróbálom elbliccelni. Úgyhogy a 3. alkalomra még várni kell.

Nem, ez nem a párom kétszer. Ő "A Réka". 4x20 perc kínzás. Bár be kell látnom, hatékony. Eltelt 30 perc, mire felfogtam, hogy hogyan számol. Hogy amikor azt mondja, még 2, az nem 2, hanem MÉÉÉÉG 2x8. Néha felugrik, és közli, ne add fel. De én néha feladom. Mert már levegőt se kapok. Arra nem is merek gondolni, hogy R még biciklizni akar ma menni velem. Be fogok sz...ni. Félidőben relaxáltam egyet. Remélem, nem fáztam fel, mikor a szőnyegen aludtam:-))

HP-nek az exet tituláljuk, hülye p.cs. Ma megint beszólt. Mindig tesz valami megjegyzést, hogy mit nem csináltam jól a gyerekekkel. Hogy ejnye-ejnye, otthon maradt a kirándulásra menő csemete sapkája. Mondom, örüljünk, ha nem fog esni, nemhogy napszúrást kap. Hát, igen, de akkor is. Most mondtam volna, hogy te HF, vagy HP vagy valami hasonló, mit szólsz bele, azt a sapkát is nekem kellett megvenni, mert te még arra se voltál képes. Egész szombaton a táborra vásároltunk, és a melegítőktől kezve a kabáton és a táskáig, ami most rajtuk van, mindent én szedtem össze, vettem meg a gyerekeknek. Vagy lehet, meg kellett volna mondani, már nem vagyok se a feleséged, se a beosztottad, nekem ne oszd itt az észt. Vagy szembesíteni, és rákérdezni, hogy még meddig fogsz kicsinyes bosszúból piszkálni azért, mert ott mertelek hagyni? Vagy, hogy a te "kinyalom a seggeteket kicsikéim, csak szeressetek" politikádnak köszönhető, hogy nem képes a gyerek a fogasról a fejére tenni azt a tökfödőt? De persze, nyeltem, mert nem akartam agressziót. De elrontotta a kedvemet. Freddy Mercury rakta végül helyre. Hát így indult a hétfő.

Megbillent a hitem. Mi van, ha tényleg megöltem valakit?

Én, mint orvos, a modern és felvilágosult nő sose használtam fogamzásgátló tablettát. Még akkor se, amikor megmondták, hogy a premenstruációs migrénem és a 2 nap görcs eltűnne. Nem kellett a vegyszer, a hormon. Egyszer vettem be egy esemény utáni tablettát, ki is hánytam a belem tőle.

Amíg nem volt egy pasi biztos, ott volt az óvszer. Az véd a betegségektől is. Meg aztán, minek szedtem volna valamit azért, hogy lehet, hogy kéthavonta beesik 1x valami-valaki.

Mikor túl voltam a szüléseken, az orvos is rábeszélt a spirálra. Most, hogy itt van R, most is teljesen jól működik. (Mellesleg igaza volt a dokinak, biztos, hogy minden másnap elfelejtettem volna bevenni, vagy otthon felejtettem volna, mikor elutazunk.) Persze, amilyen szőke, sose tudom, mikor volt utoljára. Általában valamihez kötöm. Pl. hogy akkor volt meg, amikor abban a vidéki városban voltam. Vagy amikor ünnep volt, vagy ???

Most valami káosz volt. Szerintem összehoztunk egy pici kis zigótát. Hát most minek hívjam? Babának? Aztán, "hála" a méhen belüli eszköznek, nem volt esélye megtapadni. Most aztán itt az áldás. De az agyam egy kis hátsó zugában ott motoz. Most akkor lehetett volna egy gyerekünk? Valószínűleg volt már ilyen, csak nem derült ki. Mert időre volt minden. Sose értettem a problémát, hogy mikortól élet az élet, csak most.

Nem vagyok felkészülve a közös gyerekre. Még az se biztos, hogy minden működni fog közöttünk. Bár úgy néz ki. De már egyszer nagyon megégettem magam. És akkor is a gyerekek fizettek érte.

Pedig hogy szeretnék néha, minden észérvről függetlenül egy picit. Tőle. Álmodozom, vajon szőke lenne, vagy kevert, szőkésbarna? És milyen szeme lenne? Még egy villantós kék szemű, ahogy azt a lányának is adta? És mi lenne a neve? Érdekes módon csak fiúnevek jutnak eszembe, persze egyik se stimmel. Kemény vezetéknév, karakteres. Most normális vagyok én? Még ezt a kettőt se indítottam el! Még szinte otthonunk sincs. Lehet, hogy nem lesz állásom ősztől, lehet, hogy 3x ennyit fogok dolgozni. Végre a mieink kicsit nagyobbak, tudunk mellettük élni. El lehet menni szórakozni, pihenni, nevelgetni őket, focizni és biciklitúrázni velük. Most kezdejem újra egy pelenkással? Vagy az egész csak azért van, mert körülöttem potyognak a babák? Persze, tudom, aki akar, csecsemő mellett is megoldja. A lényeg, ez egy költői kérdés. Nem vagyok terhes.

Felb...ta az agyam. Persze, hülye voltam én is. Már 10 óra, és mennem kellene. Erre írom a 2. számú meg a 3. számú munkákat. És meg mertem kérdezni, hogy elszámoltuk-e a benzinpénzt. Én csak neki akartam jót. Erre, hogy még ezt se meg azt se számoltuk el. Mondom, tudom, de megmondaná, mikor írtam volna meg? Mikor állandóan neki állok készenlétben? A munkák csúsznak, mert este itthon már csak "Legyünk együtt, ne dolgozzunk!"- felkiáltással filmet nézünk, barátokat hívunk, (jó, kivétetesen az enyémeket), menjünk haverokhoz vidákre, stb. stb. stb. Gyerek most nincs itt, csak néha az övé. tehetek én arról, hogy mindketten utáljuk ezt a témát. Mármint, hogy ki mit fizet? Egyszer ezen fogunk szétmenni, ha ekkora barmok vagyunk, mint ma. És persze, megint én fogok könyörögni, hogy cicuka, ne indulj már munkába ilyen morgós fejjel. Ja bocs, ő nem is dolgozni megy, azt csak nekem kell síkidegen. Ő a gyerekkel kirándul.

Tudom, persze, hogy mindez azért van, mert utálom, ha szembesítenek az el nem végzett munkával. Ha ő a tükör. Mert lelkiismeretfurdalásom van, hogy biztos lett volna 3 óra valahol valamikor az eddigi életemben, hogy elszámoljunk. Mert volt pofám tegnap is olvasni, meg elaludni. Hogy én valamit elfelejtettem, halogattam. Ezzel szembesít, és persze rá haragszom. Meg, hogy ha azt megcsinálom, akkor másra nem lesz idő.

Másik, hogy már reggel kezdődtek a játszmák R-rel, mikor vegyük át a gyerekeket exemtől és hol. Mert ha itthon, akkor a gyerek kicsit tud itthon lenni, nekem könnyebb őket összepakolni. (ez az én álláspontom.) De tény, fennáll a veszélye, hogy sose indulunk el, vagy csak órákkal a tervezettnél később R rokonaihoz. (Ez az övé. Vegyük át útközben. Érted?! két hétre bepakolt cuccal!!!, amiből persze ex biztos kifelejt valami igazán fontosat, pl. cipőt a gyerekre, vagy az ünneplőt, vagy a bugyiját.) Meg a fiam nem akar menni. Persze, fogunk, de neki is akartam kedvezni, hagy legyen kicsit itthon is. Nem lehet egyszerre 2 pasit kiszolgálni.

Na mindegy. Ma jó napom lesz, már csakazért is. Megkínoz a kozmetikus, meg elverek egy kisebb vagyont kajára.:-) Hátha nekem is hoz valamit a nyuszi, magamtól.

Teljes polc van a könyvtárban neki. Rögtön a kortalan, mindig mosolygó, mindenféle irodalmi estre zavarbaejtően rábeszélő néni mellett. Ez a sor a legközelebbi az bejárathoz. Vajon mit tudhat? Nézem a könyvborítókat. Egyre nagyobb és nagyobb számok. Mennyi könyv, hány példányban, hány országban, hány hétig bestseller... Milyen jó, hogy a történet, a "legenda", hogy hogyan kezdett írni, amikor a hó elzárta a családját hetekre a külvilágtól (hol él ez a nő???), minden hátoldalon szerepel. A 4. után már kívülről tudom. Mi alapján válasszak? Mind szerelmi történet, ez látszik. Meg aztán mit várok? Talán, hogy van valami plusz történet. Találok 2-3 folytatást. Illetve családregény-szerűt. lánytestvérek szerelmei. Próbáljuk ki.

Kétségtelenül letehetetlen. Bár sejthető a vége, néha beleolvasok előre. Aztán végigolvasom. Család hanyagolva, szexelni se akarok már este, csak olvasni. Mert egyszerű a képlet. Ott meleg van, (még a téli történetekben is ég a kandallótűz), csinosak, gazdagok, önmegvalósítók, sikeresek, és egyszer csak jön a nekik termetett férfi, aki dettó... Van némi önválság, de a 3. könyv után ez is menetrendszerűen felismerhető, hogy a férfi nem akarja tönkretenni a nőt, nem akaja bántani, ezért félreáll, de csak majdnem, mert a végén minden jóra folrdul.

Érdekes az írói stílus. Néha a klasszikus, hogy egy fejezet egy ember szemszöge, és így áll össsze a történet, visszaemlékezésekből és megélt eseményekből. Néha minden jelenidőben zajlik, egyszer az egyik szereplő szemén át, majd váltva a másik. Ezt sikerült olyan tökélyre fejlesztenie, hogy többször nem is értem, melyik sort ki mondja. De nem is fontos.

A legérdekesebbek a szexjelenetek. Itt végképp elveszek. Ki liheg, és ki gerjed erre? De ezek is egy kaptafa. Az első szexben a pasi mindig eljuttatja az orgazmushoz kézzel-nyelvvel, mielőtt bármi történne, kínokkal visszatartva saját őrjítő tüzét (:-)), és megadva a nőnek azt a szerelmi élményt, amit még soha senki. Aztán jön egy gyengéd behatolás és huss. A következő szex, még aznap éjjel, de már ráérősen. Végigcsókolósan. Kipróbáltam R-rel, de nem ment. Ha már vele élsz egy éve, nem elég a végigcsókolom a mellkasát megközelítés. Meg aztán, már pontosan tudom, mitől esik szét, ahogy ő is ismer engem. De azért köszönhetünk egy-két szép élményt a könyvek felhergelő lapjainak. De a hősök ráérnek. Nem dolgoznak, vagy csak kicsit. Ráérnek egész éjjel örömöt okozni. Csak győzd követni. A végén persze meg kell még menteni valakitől- valamitől valahogy a nőt, általában a saját önhajszolásától, de a szemekből oly kitűnően olvasó, tapasztalt, jó emberismerő, mellesleg csupa izom napbarnított pasinak mindig sikerül evvel bebizonyítania igaz szerelmét.

És egyszer csak beüt a toxicitás. 4-5 könyv 2 hét alatt. Álmos vagyok, a pasim nem érti, mikor akarok olvasni, és aztán bizonyos részeknél miért mászok rá. És számadást csinálok. Kétségtelenül jól megírt könyvek. azt kapod, amit vársz. Kikapcsolódást, elszakadást a valóságtól, álmokat. Színt a szürkeségbe. Távolságot. (Gondolkoztam, lehetne-e magyar területen játszódó történetet írni így? Vagy kell hozzá Kalifornia vagy Montana? Meg Jack a Lali helyett?) Tényleg ez vagyok én? Aki nem akar szembenézni? Mivel is, meditálok már egy ideje? Miért tört rám ez most? Szégyellem magam? Nem. Lehetek én is fáradt. De mégis, miért falom a romantikus ponyvát? És miért lehet eladni ebből 150 millió példányt? Tényleg ennyire vágynak a nők (mert biztos vagyok benne, hogy pasi ilyet nem olvas) valami másra? Beismerem, fárasztó állandóan gondolkodni, bölcsességeket, az élet nagy igazságait felfedezni. Meg aztán azok nem mindig szépek, és sose fekete-fehérek. Kellenek a mesék, a kiszakadás. Ez a könyv olyan, mint a helyszínelő sorozatok. Relaxál.

De a kisördög nem alszik. Nem lehetne azért még 1-2 történeti szál? Nem lehetne kicsit mélyebb emberábrázolás? Tájak leírása? Vagy akkor nem lehetne évente 2-t megírni, és még gazdagabbá tenni az írónőt?

Legszívesebben írnék valamit. De most hosszú ideig más polcokat pásztázok a könyvtárban. Arról legközelebb.

HÚÚÚ, de szőke nő vagyok, anyám!

Megizzadtam. Most hívjam fel Szamit? Nem elég, hogy nem tudtam nélküle ide bejutni, csinált ezért nekem egy blognevet, email címet, mindent, csak, hogy írni tudjak. Erre fél órája nézem ezt az oldalt, hol lehet az, ahol bele lehet írni. Mert benne vagyok, kétségtelen, különben nem a kilépést ajánlaná. Ja, ez a kicsi kis admin felirat, ez nem azt jelenti, hogy itt írhatsz az adminnak, hanem itt van a Szezám tárulj. Íme.

Hozzá kell tennem, igaza volt. Ha az ember elkezd egyszer blogolni, nem lehet leszokni róla. Amikor napközben jössz-mész és azt érzed, ezt úgy elmesélnéd. De kinek? Inkább leírnád a csajoknak, meg akit érdekel. Amikor kicsi voltam, mindig magammal beszélgettem. Akkor is egyedül voltam az életemben. Szóval, most nem élek egyedül, de ettől még vannak gondolatok, amik csak ott benn vannak, csak magammal. De egy részét elmesélném, kikiabálnám. Néha bölcsességek, legtöbbször hülyeségek. De az ember már csak ilyen kibeszélős, főleg a nő.

Vannak gyerkeeim, akiket fele-fele időben nevelünk felváltva az exszel. Ezt azért írom, mert leginkább ez foglalkoztatott mostanában. Meg persze az új pasi. Hogy elég jó-e. Kell-e. Szeretem-e. Mert egyszer már házasság lett egy bebeszélt szerelemből (bár ki tudja utólag, hogy csak bebeszéltem magamnak, vagy szerelmes is voltam), és az befuccsolt. Tudom, a szerelemre nincs garancia. És azt is tudom, a jövő fürkészése helyett a jelenben kell élni. De állandóan fut a teszt program. Megfelel? ÉN megfelelek neki? Szeretni fogják a gyerekek? Eljön, eljöhet egy olyan pillanat az életemben, amikor választanom kell a gyerekeim és közte? Mit kell tennem, hogy ne legyen így?

Hát ezek keringenek bennem. Szeretném úgy ideírni ezeket, hogy még Ő se láthassa.